#1 07-Ghost Anime Hungarian Source
Hakuren

Hakuren Oak egy 19 ves pspk tanonc, Teito-hoz hasonlan. Oktber 15-n szletett s az Oak csaldhoz tartozik, amirt Teito az elejn eltli Shuri Oak miatt, aki folyton kignyolta s megvetette a fit, mg az akadmin. Hakuren s Teito els tallkozsuk nem sokkal Mikage halla utn s a pspki vizsgk kezdetnl tallkoztak. Ksbb szobatrsak is lettek a vizsga idszaka alatt. Hakuren nagyon hasonlt Mikage-ra ezrt Teito egybl elkezdett rohanni fel, Mikage nevt kiablv,a m amikor Hakuren htrafordult Teito megdbbent, majd ezt elkesereds vltotta fel. Ezutn a kis incidens utn Hakuran s Teito egybl kisebb szcsatba keveredett. Hakuren mg olyat is mond, hogy biztos fltkeny Teito az szpsgre, ebbl kvetkeztethetnk, hogy nm iegja van, m a szve tiszta, s ahogy egyre jobban megismerik egymst, egyre jobb bartokk lesznek, s kiderl Hakuren mltja is. Az Oak csald tbbsge, vagy politikus vagy katona lesz, m ezzel ellenttben Hakuren valami nemesebb clt vetett ki magnak, miszerint is pspk akar lenni. Ebbl kvetkezik az is, hogy apja nem rlve az tletnek teljesen kikzstette, lassan mr finak sem tekintette t. m t ez cseppet sem lltotta meg clja elrsbe s Hakuren kemnyne tanul s dolgozik azr,t hogy letegye a pspki vizsgt. Ksbb az apja segtsgvel Ouka-t fogaj tantani, aminl Hakuren kicsit hezitl, hiszen apja dnttte el, hogy oda menjen, s nem a kpessgei miatt akarjk t ott ltni tanrnak, hanem cska azr, mert az apja elintzte neki. Tbb-kevseb gondolkods utn vgl elfogadja az ajnlatot, s gy lesz a Barsburg-i hercegn, Ouka tanra.

 
Raggs Requiem
 
Eye of Mikhail
 
7th District

 
Eye of Raphael

96. fejezet fordtsa

Tiramisu & Strawberry

 
Zaiphon




1/9 hely szabad
Szably!

 

Az oldal nem ll kapcsolatben a 07-Ghost ksztivel, ez az oldal csak rajongi oldal knt mkdik, melynek tartalma sajt kezleg rdott, msolni, lopni, valamint ms helyen feltntetni tilos, a letltsekrt felelssget nem vllalok!


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-